A Dancing a koronaékszer, de a Celeb vagyok is a gyermekünk
  • Post author:
  • Post category:News
  • Post comments:0 Comments

Koronaékszerként tekint a Dancing with the Starsra a produkciót gyártó Paprika Studios producere. A TV2-n immáron harmadik évadát taposó show-műsor Dombóváry Kristóf szerint egy olyan tartalom, amelynek minden hazai híresség a részese szeretne lenni, még úgy is, hogy óriási fizikai és szellemi kihívást jelent. A brit formátum, amelynek előkészítése csaknem 9 hónapig tart, az élő adások lebonyolításában pedig 300 ember működik közre, a szakember szerint hazánkban még hosszú jövő elé nézhet – már ha a csatorna is úgy akarja. A Paprika Studios stábja mindenesetre még jócskán tudna újat mutatni a nézőknek.

Hogy miként áll össze egy ilyen nagyszabású produkció, mekkora munka bevezetni idehaza egy brandet, illetve hogy mi az, amiért gyártóként az immáron 15 éves múlttal, nemzetközi háttérrel rendelkező cég felel, arról a táncos produkció egyik főpróbáján faggatuk Dombóváry Kristófot. A beszélgetés során szóba került a szereplőválogatás, a közönség elérésének módjai, a tartalmi felelősség és a telenovellasztárok jelenlétének kérdése is, továbbá hogy miben mérik a sikert, ha a Paprika Studios egy-egy műsora – mint korábban a Dancing with the Stars és a Celeb vagyok, ments ki innen! – szembekerül egymással a két legnagyobb kereskedelmi csatornán.

Amikor először találkoztunk, ha jól emlékszem, 2008-ban, főrendezőként dolgozott a Paprika Latino Hal a tortán című produkciójában, mostanra viszont már produceri teendőket lát el olyan nagyszabású show-műsorokban, mint a Dancing with the Stars. Miért váltott pozíciót és mennyiben más most a munkája?

Korábban az RTL-nél voltam rendező, majd a TV2-nél, ahol később kreatív produceri feladatokat is kaptam, aztán úgy alakult, hogy Marschall Péterrel 15 évvel ezelőtt megalapítottuk az akkor még Paprika Latino, ma már Paprika Studios néven futó céget, amely a Hal a tortán című realityt is elindította itthon. Elkezdtünk terjeszkedni a környező országokban, és ahogy egyre több műsort gyártottunk, egyre nagyobb lett az igény rá, hogy a rendezői feladatokon túl produceri és saleses teendőket is ellássunk, hiszen értelemszerűen üzleti célok is képbe kerültek. A műsorokat el kellett adni külföldi csatornáknak, amihez kapcsolatrendszer kiépítésére és helyi stábok összeállítására volt szükség más országokban is, az én életemből így gyakorlatilag idővel teljesen ki is kopott a rendezés – egy-egy reklámot még megcsinálok cégen belül, de mostanra már elsősorban produceri feladatokkal foglalkozom. Ez így alakult, és egyáltalán nem bánom, hiszen, az elmúlt 15 évben sikerült eljutnunk 10 országba, és ezáltal Közép- és Kelet-Európa legnagyobb műsorgyártó cégévé fejlődni.

Milyen megbízásokat kaptak?

Az első időszakban a realityn volt a hangsúly, a legnépszerűbb és legjobban eladható formátumokat gyártottuk Romániában, Szlovákiában, Szlovéniában, Csehországban, majd a három balti államban is, de Bulgáriában is sikerült egy olyan céget létrehoznunk, amely a legnézettebb műsorokat készítette. Ez azért is különleges, mert a bolgár piac meglehetősen zárt, és egyáltalán nem volt könnyű feladat egy úgymond nyugatiasabb szemlélettel betörni oda.

Hogyan sikerült mégis?

Úgy, hogy a realityken túl egyre nagyobb hangsúlyt kezdtünk fektetni a shiny-floor produkciókra, ami a nemzetközi piacon nagyszabású show-műsort jelent. Bulgáriában mi csináltuk meg például az X-Factort, a helyieknek ugyanis egész egyszerűen nem volt tapasztalatuk abban, hogy egy ekkora volumenű, nyugatiasabb látványvilággal rendelkező műsort készítsenek.

Önöknek honnan volt tapasztalatuk, ha addig főként realityben utaztak?

Én korábban dolgoztam már show-műsorokban, a TV2-n futó Rising Starnak, a Sztárban Sztár első szériájának és a Voice-nak is én voltam az executive producere, azaz a nagyszabású stúdióműsorok gyártásában nekem addigra már volt tapasztalatom, amit tovább tudtam vinni Bulgáriába, ahol egy elképesztően sikeres X-Factor szériát készítettünk a Nova TV-nek. A Magyarországra gyártott produkciókra is különösen büszkék vagyunk, nagyon örülünk például annak, hogy már a harmadik szériáját készítjük a Dancing with the Starsnak, amelyben összesíteni tudjuk azt a nemzetközi tudásanyagot, ami odáig vitt minket, hogy – hadd legyek egy picit elfogult – az ország leglátványosabb show-műsorát ilyen minőségben megcsináljuk.

Ez ugye egy licence műsor.

Igen, a BBC formátuma. Talán kevesen tudják, de a Dancing with the Stars a világ egyik legnépszerűbb televíziós műsorának számít. 61 országban értékesítették a licencet, amivel a világ 10 legtöbb helyre eladott formátumában van, a nézettsége pedig mindenhol csatornaátlag és slotátlag felett volt. Angliában eddig 20 évad ment le Strictly Come Dancing címmel – nem nagyon van még egy olyan formátum, amely ennyire sikeres és ilyen sok országba eljutott, kivéve persze az X-Factor és a Voice, de azok ugye klasszik tehetségkutatók. A két műfaj annyiban persze hasonló, hogy nagyszabású stúdióműsorokról van szó, a Dancing with the Stars azonban mégis annyira más és különleges, hogy mindenhol ez a koronaékszer. Nagyon sokan próbáltak hasonló formátumot létrehozni, hiszen az, hogy mindenki táncol, önmagában még nem egy levédhető dolog, ám ennek a formátumnak olyan tradíciója és története van, hogy azóta sem sikerült még egy ekkora sikerű, ilyen széles közönségbázisú műsort elterjeszteni.

Annak idején az RTL-en is futott egy hasonló produkció Szombat esti láz néven. Ők is ugyanezt a licencet vették meg?

Annak a műsornak nem ismerem az üzleti hátterét. Szerintem egyébként ők is vettek licencet, de az még egy korábbi verzió volt, magyar címmel. Mi többek között azért is maradtunk az angol elnevezésnél, hogy éreztessük, ez egy teljesen új műsor, amit teljesen más felfogásban készítünk el, egészen egyszerűen már abból adódóan is, mert a formátum időközben hihetetlenül komoly fejlődésen ment keresztül. Az egyébként, hogy ilyen sikerű formátumok csatornák között utaznak akár országokon belül is, teljesen normális dolog, a nemzetközi piacon ez bevett szokásnak számít.

A más felfogás mit jelent?

Mindenképp valami olyasmit szerettünk volna megvalósítani, ami látványvilágában előremutatóbb, shinybb, minden eddigi verzióhoz képest. Ahogy említettem, mi eleve a formátum azon érett szakaszában kezdtünk el dolgozni a műsorral, amikor a britek már a 19. széria környékén jártak, és már az első évadban is az volt a koncepciónk, hogy a műsor a Nagy-Britanniában látott formátum színvonalát és szellemiségét hozza. Valljuk be, ez nem könnyű, mert a britek költségvetése köszönőviszonyban sincs a miénkkel, igaz, ott a gyártási költségek is mások. Annak idején a TV2-ben Fischer Gábor részéről előremutató és okos döntés volt, hogy vállalta a kockázatát annak, hogy egy új brandet vezessen be és felépítse az X-Faktorral szemben. Már csak azért is, mert tehetségkutatóról van szó, ami nem egyszerű dolog. A brandépítés viszont mostanra tényleg beérett, a műsornak van egy stabil közönsége, és maga a „dancing” szó már azoknak az agyába is beégett, akik esetleg nem is tudják, hogy táncot jelent. Ez a produkció annyira más, elegánsabb és emelkedettebb a többi stúdióműsornál, hogy tényleg büszkeség csinálni.

Az, hogy elindul egy tévéműsor, önmagában nem feltétlenül elég, hogy az emberek agyába tartósan beleégjen – mennyi meló van ebben?

Már az is rettenetesen nagy meló, hogy egy műsor egyáltalán bekerüljön a tévébe. Onnantól kezdve a hitre és a kitartásra kell építeni, illetve a türelem is nagyon fontos. Ez sok éves befektetés. Már az is nagyon nagy eredmény, hogy a profi táncosaink nevét megtanulta a közvélemény. Két sorozattal ezelőtt nem nagyon lehetett volna rámutatni olyan nézőre, aki akár csak egy versenytáncost is tudott volna mondani az országban. A türelem és a karakterépítés kulcsszerepet játszik, és az is hogy több éven keresztül, mindig ugyanott, egyre jobb és szebb formában jelentkezik ugyanaz a tartalom.

Mennyire kötött egy ilyen formátum? Miben van szabadkezük és miben nincs?

Nagyon sok mindenben szabadkezünk van, a kötöttségek pedig olyanok, amelyeket nem is lenne érdemes felrúgni, mert működnek. Hogy hányan ülnek a zsűriben, abszolút eldönthető, ahogy az is, hány epizódot készítünk egy sorozatban – bár nyilván ennek vannak értelemszerű határai. A Dancing with the Starsból nem lehet napi sorozatot csinálni, mert annyi munka van egy élő adásban, hogy mind anyagilag, mind fizikailag képtelenség effektíve többet gyártani belőle. Kell, hogy legyen egy egészséges íve, ami nagyjából 8-10 epizódot foglal magába. A gyártó hozhatja a saját látványvilágát, forgathat kisebb vagy nagyobb stúdióban – mindenhol az aranyközéputat kell megtalálni az adott ország igényeinek megfelelően, illetve megpróbálni egy picit túllőni azokon, tartalomban és látványban mindig egy kicsit többet mutatva. Persze el lehet képzelni a Dancinget egy 2000 négyzetméteres stúdióban 600 fős közönséggel, de nem biztos, hogy szükség van rá. Itt ugyanis nem azt kell éreznie a nézőnek, hogy egy stadionban ül, hanem azt, mintha a táncparkett előtt ülve élvezné a produkciókat. Ezekbe a dolgokba nem szól bele a formátumtulajdonos, csak tanácsokat ad, megosztva a strukturális elképzeléseit. Ahhoz, hogy valamire nemet mondjanak, brutálisan felesleges őrültséget kellene kitalálni.

Ha már itt tartunk, a magyarok igényszintje most milyen?

A régió országaival összehasonlítva nagyon magas. De az, hogy egy tartalom találkozzon az igényekkel, nem feltétlenül pénz, inkább kreativitás, akarat és szakértelem kérdése. A magyar néző szeme olyan színvonalhoz szokott, ami közelíti a német, a francia vagy a brit piacot. A Paprika Studiosnál általános műsorkészítői gyakorlat, hogy az adott ország nézői igényeihez igazítunk formátumokat. Például egy Hal a Tortán esetén nem biztos, hogy ugyanazt a látványvilágot kapják a nézők Magyarországon, mint Romániában, pusztán azért, mert más az ízlés és az igényrendszer. Ha ezt nagyon túllövöd, és megpróbálsz például egy balti országban olyan látványvilágot létrehozni, ami nálunk természetes, az ott valószínűleg nem fog működni. Ez egy folyamat, nem szabad abba a csapdába esni, hogy megelőzzük a kor igényeit. A Dancing esetén is látható, hogy a táncok és a ruhák minősége is változott a kezdetekhez képest, ami szándékos, hiszen nem kezdhetjük három lépéssel előbb az első évadot. Ez egy tudatosan alakított fejlődési folyamat: először meg kell szokni azt, hogy híres emberek táncolnak, küzdenek, versenyeznek, elbuknak. A harmadik szériánál viszont már nem biztos, hogy az a fontos, hogy rengeteg toll legyen a ruhákon és úgy érezzem magam, mint egy bálteremben. Addigra ugyanis megszokja a néző szeme ezt, és gyakran meg sem lehet különböztetni a versenytáncosokat a hírességektől. Egy folyamatban kell haladni, azzal a vízióval, hogy akár a 10. szériáig is eljuthatunk úgy, hogy még mindig tudunk újat mutatni.

Tartalmilag mennyire szól bele a műsorba? Gondolok itt a szereplők vagy a zsűritagok kiválasztására.

Nem szólok bele, a kreatív csapatot a csatorna adja. Főleg Magyarországon ez egy bevált módszer, hogy nem a gyártó cég delegálja a kreatívjait. Ugyanakkor persze konzultálunk erről, mert rendezőként annak idején nagyon sokat dolgoztunk együtt azokkal a kollégákkal, akik ebben döntenek. Viccesen szoktuk mondani, hogy már 15 éve is együtt álltunk a hóban.

A szereplőkkel ugye szerződést kötnek. Mi van olyan esetben, mint ami Kulcsár Edinával történt, aki start előtt várandós lett és nem tudta elkezdeni a versenyt?

Azért nem tudok erre érdemben válaszolni, mert a csatorna szerződteti szereplőket, a gyártó cégnek ebbe nincs se jogi, se szakmai beleszólása. Nincs belelátásom abba, hogy ilyenkor mi történik, de annyi bizonyos, hogy ezek meglehetősen vastag szerződések, hiszen minden csatornának sok éves tapasztalata van abban, mi a teendő ilyenkor. Biztos, hogy van megoldás, ahogy a szereplőknek is teljes jogi és szakmai felelősséggel tudniuk kell, mi az, amibe belemennek. De a Dancing tényleg a koronaékszer, ahova mindenki szeretne jönni. Nem az a felállás, hogy úgy kell összefogdosni a szereplőket, hanem épphogy sokszor sajnálattal nemet kell mondani olyan A-kategóriás sztároknak, akiket ugyan nagyon szívesen néznél, és biztos, hogy tökéletesen működnének, de egész egyszerűen többen akarnak jönni, mint amennyien beférnek egy szériába. Annak ellenére is így van ez, hogy nincs még egy olyan műsor, ami ekkora kihívást, illetve fizikai és szellemi terhet jelent.

Gabriela Spanic után idén újabb nemzetközi sorozatsztár érkezett a műsorba Facundo Arana személyében, akinek a kétadásnyi jelenléte picit azért indokolatlannak tűnt. Miért volt szükség ezekre a telenovella-szereplőkre? Más országokban is volt példa ilyesmire?

Nem gyakori a Dancing történetében, de előfordult már nemzetközi szinten hasonló. Ez például pont egy olyan eset, ami ha nagyon nem működne, vagy vélhetően baj lenne vele, a BBC szólna, hogy ne csináljuk. Lehet ez ettől függetlenül zsákbamacska is persze, de a mi esetünkben valóban hozzátett a műsorhoz. Gabriela Spanic táncait elképesztően sokan tekintették meg az online felületeken. Az, hogy itt egy egymilliárd ember által ismert telenovellasztár, egy olyan kuriózum, amire fölkapják a fejüket. Valószínűleg Facundo Arana személye is amiatt merült fel, mert hihetetlen ismertsége van világszerte.

Ezt gondolja?

Nyilván egy idősebb korosztályban.

Gabriela Spanic nevét azért többen ismerik, Facundo Arana közel sem ugrik be annyi embernek, még arcra sem.

Natalia Oreirót szokták inkább ismerni, akivel együtt szerepelt, de Facundóról például én személy szerint csak pozitívan tudok nyilatkozni. Elképesztően jól működött a műsorban, belesimult a zsűri kémiájába, nem mondott túl sokat és túl keveset sem. Egy vérprofi nemzetközi szereplő, le a kalappal előtte.

Talán csak annyi volt a cél, hogy elérjenek egy másfajta közönséget.

Így igaz, de úgy pontos, hogy ebből a szempontból is hozzátett a műsorhoz. A nézők elérése egyébként is egy érdekes kihívás. A Dancingnek, ahogy a lineáris televízióknak, van egy nagyon markáns tábora, inkább a középkorú, idősebb korosztályból. Mert azért azt látjuk, hogy a fiatalok nemhogy átmennek a streamingplatformokra, a helyzet inkább az, hogy sosem szoktak rá a tévézésre. Viszont pont az ilyen nagyszabású, látványos műsorok azok, amelyek talán könnyebben be tudják vonzani a fiatalabb nézőket is. Ezért igyekeznek a kreatív producerek is olyan produkciókat színpadra vinni, amelyek mind zeneválasztásban, mind a látványvilágukban jobban közelítenek a fiatalabbak ízléséhez, közben megtartva persze az idősebb közönséget is. Ez megint egy több szérián átívelő koncepció, játék és kreatív útkeresés a gyártók és a kreatív szakemberek részéről.

Amit a szereplőválogatás is segíthet, ha különböző korosztályból merítenek…

Így van. Öt évvel ezelőtt valószínűleg senkinek nem írták volna ki a neve alá, hogy influenszer, akik manapság gyakran szélesebb rétegekhez jutnak el, mint a leghíresebb magyar sztárok. Valóban van egy nagy generációs határvonal – a fiatalabb korosztálynak már olyan nevek vannak az életében, akikről az idősebbek azt sem tudják, kicsodák. Éppen ezért, az ő esetükben nem elég a fiatalok körében való ismertség, az az alapelvárás, hogy jól mozogjanak és jól passzoljanak a széria a történetébe. Hogy a különböző korosztályokat képviselő szereplők a műsorba harmonikusan illeszkedjenek, azaz a szereplőválogatás működjön a képernyőn, olyan kreatív producerek kellenek, mint Losonczi László Fegya és Horváth Csaba, akiket a TV2 delegál – tényleg le a kalappal a teljesítményük előtt.

Láthatóan az online felületeken is megdolgoznak az elérésért – ahogy lemegy egy produkció, pár perc múlva már visszanézhető a neten.

A két héttel ezelőtti adásnak ráadásul már egymillió kattintás fölött van az elérése, ami elképesztő szám. Az online felületek azért fontosak, mert megtalálják azokat is, akik nem nézik végig az egész adást. A nagyszabású show-műsoroknak általában van egy sztoriívük, ami sokakat ott tart, mert tényleg tudni akarják, ki esik ki a végén, de vannak olyan nézők is, akik csak azt akarják látni, hogy a kedvenc párosuk hogyan teljesített – őket az online felületeken keresztül lehet elérni. Persze ez csak akkor működik jól és úgy lehet ilyen kattintásszámokat elérni, ha egy ilyen színvonalú, nagy költségvetésű show-műsor szolgáltatja a videó tartalmakat, ráadásul ilyen mennyiségben és ilyen minőségben.

Mint gyártót, önöket mennyire nyomasztják a nézettségi adatok?

Azok mindenkit nyomasztanak, mert nagyon nehéz egzakt módon megmondani, hogy egy adott műsor nézettsége miért lett annyi. A táncok, a szereplők, a kezdési idő vagy netán a világítás minősége miatt? Ez egy bonyolult mátrix, aminek mind a kreatív, mind a csatorna, mind a gyártócég része, és soha senki nem fog tudni rámutatni pontosan, mi volt az oka az adott eredménynek. Ez egy egység következménye, még az időjárás is befolyásolhatja, hányan ülnek a képernyő előtt. Nyilván a technikai minőség, a stáb összeállítása, a kellékek, a világítás minősége és az elérhető szakemberek száma a gyártót terhelik, de ezek csak akkor működnek jól, ha szimbiózisban és balanszban vannak a kreatív minőséggel. Én azért is szeretek a TV2-s kollégákkal dolgozni, mert itt mindenki egymást segíti és nem a másikra mutogat, hogy hát villoghatott volna többet az az intelligens lámpa, vagy táncolhatott volna jobban az a szereplő.

A csatornáknak talán nem is az számít elsősorban, hogy hányan nézik a műsorukat, hanem hogy a konkurenciához viszonyítva hogyan teljesítenek. A szintén szombat esti X-Faktor feltételezem, hogy kemény ellenfélnek számít.

Mint gyártó, nem tisztem a nézettségről beszélni, ez a csatorna képviselőjének az asztala. Gyakran egyébként nem is a nézőszám növelése a cél, hanem a brand építése és a közönség megtartása. Mivel mi egyszerre több csatornának is gyártunk műsorokat, nem érezzük úgy, hogy csak a nézettségi adatok tükrében mérnék a teljesítményünket. Nyilván örülünk, ha jó a nézettség, de minket szigorúan a minőség által mérnek, amit leszállítunk. Ezért is tehetjük meg azt, hogy több, akár konkurens csatornáknak is gyártunk műsorokat. Az RTL-en futó Celeb vagyok, ments ki innen! ugye szombatonként egyidőben került képernyőre a Dancinggel. Mindkettő a mi gyermekünk, mindkettőt úgy készítjük, hogy megfeleljen az egyébként magasra tett szakmai, minőségi elvárásainknak és a megrendelő elégedett legyen vele.

Amikor elkezdődik a Dancing with the Stars, önnek mi a feladata?

Ahogy mondani szokás, a jó producer a forgatás vagy az élő show alatt a monitor előtt vagy a büfében ül, mert addigra mindennek olyan szinten készenlétben kell lennie, hogy már nem kerülhet homokszem a gépezetbe.

Egy élő műsornál azért csak kerülhet.

Ezért kell jól felkészülni és pontosan lepróbálni minden egyes minutumot, hogy ne érhessen olyan meglepetés, amit akkor kell megoldani. Élő adás alatt én a vezérlőben ülök, tőlem jobbra a kreatívok, elől a rendező. Csapatként dolgozva együtt értékeljük, hogyan működik, amit addig megcsináltunk. De akkorra már annyira precízen lepróbálunk mindent, hogy változtatásra sincs igazán lehetőség, magától megy a gépezet.

És ha tartalmilag merül fel probléma? Mondjuk a műsorvezetők közül valaki olyat mond, amit nem kellene. Van, aki a fülére szól, vagy azt csinál, amit akar? Ki a felelős ilyen esetben?

A tartalmi felelős Losonczi László és Horváth Csaba. A műsorvezetők és a zsűritagok fülére csak és kizárólag a kreatív producerek beszélhetnek, és ők is ritkán. A Dancing olyan formátum, ami akkor működik jól, ha valamennyire elengedjük azokat, akik a képernyőn vannak, mert ők is akkor élvezik igazán az egészet. Ebben a műsorban – főleg olyan zsűritagokkal, akik közt ilyen elképesztően jól működik a kémia, és ilyen jól reagálnak egymásra – az élő adás folyamán már nem nagyon mond nekik senki semmit.

És az mennyire volt probléma, amikor Bereczki Zoltán egy elejtett „Si Senorral” visszautalt a Celeb vagyok, ments ki innen! azon jelenetére, ami korábban olyan nagy sajtóvisszhangot kapott?

Hogy bele lehet-e tenni egy ilyen fricskát, lehet-e utalni egy másik csatornára, azt hiszem, az dönti el, hogy a kiszólás megmarad-e bizonyos kereteken belül, ízléses, szellemes, vagy bántó, kellemetlen. Ebben az esetben szerintem megmaradt az előbbinél, nem lépte át a határt. A zsűritagjaink profi szakemberek, a showbiznisz tapasztalt szereplői. A Dancingben ennél messzebbre egyikük sem fog menni, mert ez egy elegáns műsor.

Ha már a Celeb vagyok, ments ki innen! is Paprika-produkció, egy olyan esetben, ami abban a műsorban történt, ki a felelős? A gyártó vagy a csatorna?

A Celeb esetében is ugyanolyan a felállás: a kreatív csapatot az RTL adja, azt a nem egyszerű, nemzetközi együttműködést pedig, aminek a segítségével létre tud jönni egy olyan gyártóbázis, ami most Kolumbiában van, a Paprika Studios szakemberei és networkje biztosítják. Tehát mi a működésért – a helyszínért, a teljes gyártásért, a hubért, azaz a gyártói központért – felelünk és azon dolgozunk, hogy olyan minőséget és megoldásokat szállítsunk, amelyeket más nem tud. Ami Kolumbiában van, zöldmezős beruházásnak hívjuk – ez egy olyan kihívás, amikor nulláról kell felépíteni valamit nagyon gyorsan. Hiába működnek ugyanis túlélőformátumok a Fülöp-szigeteken vagy Mexikóban létesített gyártóbázisokon, nem mindig fér be az ember, vagy csak olyan áron, amit egy közép- és kelet-európai csatorna nem engedhet meg magának. Ilyenkor jön képbe a Paprika Studios mondhatni teljesen egyedülálló képessége, hogy a világ bármely pontján fel tud állítani olyan gyártóbázist, ami egy ekkora produkciót elvisz. Mondj egy műsort és egy lehetetlen helyszínt, mi felépítjük!

Műsorgyártó cégként van egyáltalán versenytársuk az országban?

Természetesen sok kiváló szakember dolgozik a szakmában, és jó pár profi gyártócég is működik. De mi nem ebből az aspektusból vizsgáljuk a működésünket. Mi nem más cégekkel versenyzünk, hanem a műsorkészítési tapasztalatunkat és nemzetközi kitekintésünket kombinálva szeretnénk a saját perfekcionista gondolkodásunknak megfelelni, és ezzel elégedetté tenni a megrendelőinket.

(Borítókép: Dombóváry Kristóf. Fotó: Kaszás Tamás / Index)